A fent említett példa
-Nekünk nem kell mindennel elszámolni, hiszen nem jó, ha minden nyilvános a képviselői munkában. - Erről éppen az az országgyűlési képviselő vélekedik így, aki történetesen az egyik, a közjavakat elosztó miniszteri poszton dolgozik napjainkban.
Érvelése szerint a honatyai s honanyai munka bizonyos részeit nem érdemes publikussá, és számlák útján ellenőrizhetővé tenni, mert a képviselő amellett, hogy alapfunkciói szerint lobbizik és képvisel, gyakran félig-meddig titkos akciókban temeti be azokat a bizonyos lövészárkokat – vagyis így kutakodnak álruhában kósza politikai ellenfelek vélt, avagy valós gazdasági tevékenykedései után. A képviselői költségtérítéssel megfinanszírozva. Az érvelés szerint ha igazolni kellene a ténykedések során bejárt útvonalakat, kiderülhetne, hogy hol, s merre jár mindenféle komoly ügyekben egy-egy magyar szenátor.
A vállalkozói közönség előtt szemléltetetesen bemutatott, még ellenzéki létben végzett nyomozás ideje alatt Keller László, az akkor közpénzügyekre érzékeny államtitkár volt a „nyomozópartner”.
Képzavar? Az. Meglepő? Nem.
És ha még eddig sem azt gondolná az olvasó, amit gondol, (bicska a zsebben visszacsuk, nehogy felsértse a nadrágot) - a miniszter hozzáteszi: igazából nem is éri meg ez a nagy, hasznos küzdelem, hiszen „ha leül, és kiszámolja, mennyi a végleges mérleg, akkor nem szívesen mutatja be az asszonynak otthon.” Mert csekély mértékben ugyan, de veszteséget termel. A Parlament padsoraiban ülő képviselők között előforduló egyik legkomolyabb magánvagyonával a háta mögött valljuk be, több, mint érdekes egy érvelés ez.
Ilyen ez a 386 fős közhasznú társaság, ebben a nagy, magyar közgazdagságban, akik sem létszámukat, sem a költségtérítéseiket nem szándékoznak csökkenteni. Merthogy így kézen, közön jön a haszon – természetesen ebben az értelemben véve a megfogalmazást.
Jó példát mindenesetre nem mutatnak. Csak ilyet, mint amit fent említettek.
Legfent.
::::efzé::..
