„De ugye a csillagokat látod, kislányom, nem?” – veti oda a vidéki művelődési ház leghátsó sorában az anya gyermekének. Nem látnak rendesen. Ünnepelni jöttek, „valami Szerződésnek a valahanyadik évfordulóját” , részletkérdéseket még a Milliomosban sem tesznek fel, nemde? A gyerek szerepel, „meg kell nézni, aztán majd megyünk, kinek ez a felhajtás?” – teszi hozzá az anya. A gyerek rugdos, és rácsodálkozik a kék-sárga lufierdőre.
Már a Vezetők is itt vannak, mindenki, aki számít, legalábbis a piros nyakkendősök közül. Vasárnap van, meleg van, mehetnének kirándulni is, de ők ilyenkor is százon teljesítenek: átadnak, ünnepelnek, átvágnak. (Szalagokat.) A helyi polgárőrök még egy kicsit szabadkoznak, amiért elhajtották a rendezvényről az Első Szónokot. Sem az Első Szónok, sem a Második Szónok, de a Harmadik Szónok sem tudja, miről kell itt beszélnie, „majd amiről kérdeznek” , mosolyog a Második Szónok.
Hátradőlünk, megy a műsor. Millió rendezvényből tudhatjuk, hogy nekünk azért jó az EU, mert eljárhatjuk a színpadon az írek avagy a franciák valamelyik táncát. Mindig ez van, megszoktuk, most is a tánc a jelkép, ami összeköti a népeket egységes fogyasztó-termelő maszlaggá. Az EU gazdasági botladozásait kommunikáció-technikailag a közös kulturális gyökerekkel illik betakarni.
A szokásos általános iskolás versenyszámok (keringő a nyolcadikosokkal, énekkar, satöbbi) után az Első Szónok belekezd. „8 ezer milliárd forintok repkednek a térben. Jó nektek itt, éppen féltávon vagytok a két Nagyobb Város között”, közli a Faluval. A Falu már megszokta, hogy neki jó. Mindig azt mondják, hogy a vidéké a jövő, bár egy picit nehezebb itt élni, de olyan jó a levegő. Aztán az Első Szónok rendszerváltás környéki emlékeket idéz fel, amikor Gorenjéért, Milka csokiért utazott a magyar Bécsbe. „Látjátok, már nem kell messzire menni”, hiszen az Európai Uniós lehetőségek egyik kézzelfogható formája is felépült a közeli Városban: a Hipermarket. A Csoda. A Netovább. És persze „véget kell vetni a sérelempolitizálásnak” – vált aktuális témákra, klájne puccs ante portas, de hát ilyen műfaj a politika.
Jön a torta, rajta az EU és Magyarország, a feladat a felszeletelés. Kés kerül a politikusi kezekbe. No, most legalább mindenkinek egyformán jut a nagy, közös tortából, szólal meg bennem a halk szavú irónia, és elnézem, ahogy a Külügyminisztérium Egyik Illetékes Asszonya zavarában nem meri kettévágni Magyarországot.
A logisztikailag majdnem jól előkészített mítosz egy csapásra szertefoszlik, mindenki felbolydulva eszegeti a tortáját. A Második Szónok sem mosolyog már, csak felhorkan, hogy ő öt embernek nem beszél - hiszen a tortaosztogatás után szülők és csemeték egyaránt elhagyják a termet, a szigorúan korrekt ünneplés vasárnapi matinéba fullad. A Harmadik Szónok talán titkon örül, hogy nem kell megszólalnia, mégiscsak vasárnap van, nincs formában. A Szónokokat kérjük az elit fogadásra, a Nép pedig falatozzon a kisteremben – szól az utolsó szervezői ukáz.
A Nép, az istenadta nép át is vonul, és műanyag pohárból eszi a svédgombasalátát. Ejnye, pedig már három éve beléptünk az Unióba.
Faragó Zoltán
