szombat, június 16, 2007

A fent említett példa

A fent említett példa

-Nekünk nem kell mindennel elszámolni, hiszen nem jó, ha minden nyilvános a képviselői munkában. - Erről éppen az az országgyűlési képviselő vélekedik így, aki történetesen az egyik, a közjavakat elosztó miniszteri poszton dolgozik napjainkban.

Érvelése szerint a honatyai s honanyai munka bizonyos részeit nem érdemes publikussá, és számlák útján ellenőrizhetővé tenni, mert a képviselő amellett, hogy alapfunkciói szerint lobbizik és képvisel, gyakran félig-meddig titkos akciókban temeti be azokat a bizonyos lövészárkokat – vagyis így kutakodnak álruhában kósza politikai ellenfelek vélt, avagy valós gazdasági tevékenykedései után. A képviselői költségtérítéssel megfinanszírozva. Az érvelés szerint ha igazolni kellene a ténykedések során bejárt útvonalakat, kiderülhetne, hogy hol, s merre jár mindenféle komoly ügyekben egy-egy magyar szenátor.

A vállalkozói közönség előtt szemléltetetesen bemutatott, még ellenzéki létben végzett nyomozás ideje alatt Keller László, az akkor közpénzügyekre érzékeny államtitkár volt a „nyomozópartner”.

Képzavar? Az. Meglepő? Nem.

És ha még eddig sem azt gondolná az olvasó, amit gondol, (bicska a zsebben visszacsuk, nehogy felsértse a nadrágot) - a miniszter hozzáteszi: igazából nem is éri meg ez a nagy, hasznos küzdelem, hiszen „ha leül, és kiszámolja, mennyi a végleges mérleg, akkor nem szívesen mutatja be az asszonynak otthon.” Mert csekély mértékben ugyan, de veszteséget termel. A Parlament padsoraiban ülő képviselők között előforduló egyik legkomolyabb magánvagyonával a háta mögött valljuk be, több, mint érdekes egy érvelés ez.

Ilyen ez a 386 fős közhasznú társaság, ebben a nagy, magyar közgazdagságban, akik sem létszámukat, sem a költségtérítéseiket nem szándékoznak csökkenteni. Merthogy így kézen, közön jön a haszon – természetesen ebben az értelemben véve a megfogalmazást.

Jó példát mindenesetre nem mutatnak. Csak ilyet, mint amit fent említettek.

Legfent.

::::efzé::..

29 megjegyzés:

Névtelen írta...

where can i order xanax online klonopin xanax and alcohol - xanax dosage recommended

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol hcl high effects - tramadol hcl 50 mg generic ultram

Névtelen írta...

xanax online xanax 1mg street price - 1mg xanax to sleep

Névtelen írta...

order tramadol buy tramadol online no prescription mastercard - tramadol withdrawal bluelight

Névtelen írta...

generic xanax xanax with alcohol high - xanax 1 mg vs klonopin 1mg

Névtelen írta...

buy tramadol online buy generic tramadol - tramadol addiction home

Névtelen írta...

tramadol cheap dangers tramadol addiction - order tramadol next day delivery

Névtelen írta...

generic xanax many xanax 2mg get high - much do xanax pills cost street

Névtelen írta...

buy carisoprodol carisoprodol 350 mg watson - flumazenil reversal of carisoprodol (soma) intoxication

Névtelen írta...

buy tramadol online legal buy tramadol usa - tramadol for dogs 50mg dosage

Névtelen írta...

cialis medication best place to buy cialis online forum - online rx for cialis

Névtelen írta...

xanax cost alprazolam 0 5mg eurofarma - buy xanax from india

Névtelen írta...

order cialis online canada price of cialis without insurance - buy generic viagra cialis online

Névtelen írta...

cialis online canada generic cialis with dapoxetine - price for cialis 5mg australia

Névtelen írta...

cialis online cialis online genuine - generic cialis 50mg

Névtelen írta...

http://landvoicelearning.com/#44827 buy tramadol health solutions - buy tramadol online no prescription next day delivery

Névtelen írta...

http://landvoicelearning.com/#30896 tramadol 50 mg mfg zydus - reputable online pharmacy tramadol

Névtelen írta...

cheap tramadol online buy tramadol online usa - buy 180 tramadol online

Névtelen írta...

http://landvoicelearning.com/#38471 tramadol 50 mg for menstrual cramps - tramadol withdrawal ease

Névtelen írta...

buy tramadol cod online buy tramadol no prescription cod - tramadol overdose yahoo answers

Névtelen írta...

buy cheap tramadol is it ok to take 100mg of tramadol - tramadol 50 mg and breastfeeding

Névtelen írta...

tramadol online overnight tramadol 50 mg drug test - tramadol dosage uses

Névtelen írta...

http://blog.dawn.com/dblog/buy/#85714 tramadol otc - tramadol hcl 50 mg tab

Névtelen írta...

buy tramadol tramadol hcl ld50 - buy tramadol cod overnight delivery

Névtelen írta...

http://reidmoody.com/#53287 ativan withdrawal anxiety - what does ativan withdrawal feel like

Névtelen írta...

http://ranchodelastortugas.com/#61301 xanax zantac - xanax withdrawal .5mg

Névtelen írta...

buy tramadol online tramadol hcl vs norco - tramadol 50mg tablets an 627

Névtelen írta...

xanax online prescription xanax drug test one time use - order xanax india

Névtelen írta...

http://ranchodelastortugas.com/#37284 kinds xanax bars - legal to order xanax online