Cigánygettó persze még nem volt, illetve volt helyette török gettó. A hétfői úticél Constanta volt, a Fekete-tenger legnagyobb kikötővárosa. És mint ilyen, igencsak félúton áll valahol a török-balkáni és a posztszovjet mentalitás (és városkép) között. Szinte egy külön bolygó.
Az odavezető utat autópályának ugyan nem nevezném, bár a románok szerint az. Miután egy, a saját sávunkban velünk szemben robogó piros kisautót reflexből elkerülünk, irány a Sztráda. A Sztráda, amely a „ki itt felhajtsz, 130 kilométerig ne is várj benzinkutat!” – kinyilatkoztatással fogad. Merthogy ez áll a táblán.
Nincs is benzinkút, minek is az, viszont 2 kilométerenként egy parkoló, ahol mindig van valami Dacia felnyitott motorháztetővel. Nem birják a 130-as tempót, amelyet egészen 70 kilométer hosszan követel meg tőlük az élet, utána ugyanis megszakad a pálya jó 40 kilométerre, hogy még egy 10 kilométer erejéig folytatódjon. Hijjjába, még a nagy Conducator kezdte el, 20 év alatt sok az a 80 kilométer?
Tehát Constanta, eredeti budapesti közlekedési morállal – abban tér el a bukarestitől, hogy abban legalább lehet haladni (egyébként ledudálják a drivert a bakról). Itt meg a lámpától-lámpáig cimű mesejáték zajlik. A város szép nagy állat, Mamaia kicsit még szocreál, a tengerpart nagyon kellemes, még igy február végén is. Könnyű beleszeretni, még azt is elfelejti felfogni az emberfia, hogy egy barátja túl az Óperencián nyert 5 milliót. És megbabonázva issza tovább a kávéját a török negyedben. Mert nagyon finom kávé.
A kikötő annyira Rejtő Jenő világa, hogy róla kéne elnevezni. Félvilági alakok mindenhol. Mindenhol bontásra itélt házak, önkényes beköltözők, török asszonyok, a szemétben focizó gyerekek – hiába, ez a nagy Georghe Hagi szülővárosa, mégiscsak ő a leghiresebb román a románok szemében. Az utcákon dobozok, azokban kóbor kutyák, szürrealisztikus kép, de igaz. Egy-két sarkon belül egy mecset, egy ortodox és egy katolikus templom, és a zsinagóga. A török kávé nagyon finom, de nem feledteti, hogy három napon belül már a második kikötőbe nem tudunk bejutni.
Hazaút, sötét falvak megint csak mindenhol, elvétjük az irányt, úgyhogy az „autópálya” helyett településeken át robogunk vissza a fővárosba. Közben egy román kamionos majdnem letúrja lélekvesztőnk hátulját, de végül mégsem. Alig birjuk már hazáig, meghasonultan bömböltetjük a Slágert, a Dragostea din tei-t. Aztán úgy négy óra autókázás után kikötünk.
..::efzé::..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése