Zoltán Laczházi szubjektiv útinapló - Episode 3.

Apeh és Bulgária. BOB közértje, és „Fuck Béla Markó”. Röviden ennyi lenne a szombati napunk. De mivel ez nem sms, igy következzék hosszabban...

A szokásos reggeli bevárásárlás után Bukarest külvárosa felé vettük az irányt, mondván majdan ottan jól fotózkodunk. Aztán egyszercsak a nagy büdös külváros-keresésben elhagytuk Bukarestet. Efzé javasolta, hogy akkor ugorjunk le a bolgár határhoz, mivel csak 60 km az út. 2x2 sáv, kevés autó, ideális fényviszonyok, jó kedv. A határváros Giurgiu, onnan lehet megismerni, hogy van mellette egy hatalmas Duna, hajógyárral, kikötövel, vizes miegymással. A bolgár határt a Duna jelenti, egy hosszú hid vezet át rajta. A hidpénz kb. egy magyar 4 napos pályamatrica árának felel meg. Csak oda, nem retúr! (viszont a bolgárok legalább nem szedik, csak a románok – a szerk.) A hidpénzt leróttuk, majd átrobogtunk a Grande hidon.

Határállomás. Én nyújtom a személyimet, efzé is hasonlóképpen tesz, de ő a régi barna személyit adta. Na, ezzel kezdődött a zavar... A román határőr legyintett, hogy neki aztán mindegy, mivel hagyjuk el az országot. A bolgár viszont láthatóan megzavarodott a 2 féle személyi láttán. Ki-be rohangáltak a fináncok (40 percen keresztül... – a szerk.). Végül kértek valami más azonositót. Efzé a tébé-kártyája után (ha már úgysem engedtek át, akkor röhögjünk egyet – felkiáltással) az adókártyáját nyújtotta oda. Azzal megint berobogtak az irodába...kérdem én: Gyöngyöstöl közel 1000 kilométerre, egy bolgár határőr mi a jó túrót tud kezdeni egy magyar adóigazolvánnyal? Felhivja az APEH infóvonalat? Mindegy, lényeg a lényeg: visszaforditottak bennünket, majdnem egy óra várakozás után nem engedtek be az országba.

Hazafelé lekanyarodtunk Oinacu településre. Kávéra vágytam, kérésem meghallgatásra talált, mivel fotózás közben kijöttek a helyi kocsmából, hogy ugyan mit csinálunk, ugyan honnan jöttünk, és ugyan hollandok vagyunk-e. Közöltük, hogy magyar turisták vagyunk. Örültek, vagy legalábbis mosolyogtak. Betértünk hát egy kávéra. Jóféle török kávé 1,5 lejért. Közben kérdeztük, hogy osztan szabad-e fotózni. Naná, of course. Meglepő, hogy minden sarkon (értsd: lepukkant kocsmában) találni olyan embert, aki beszél angolul. Itt ismerkedtünk össze Ionassal, a helyi fűszeressel. Beszélgettünk, és mint kiderült nagy 3G rajongó (nem az új mobilszabvány, kedves tecnhokrata barátaim, hanem Satriani, Vai, és Malmsteen, a világ 3 legjobb gitárosa.) Mivel én szivlelem a hasonló zenét, igy volt már közös téma. Ez annyira megtetszett Ionasnak, hogy meghivott és megmuttatta a boltját, aminek a neve BOB volt. Kérdeztem, ki az a BOB? Erre rámutatott Daciájának rendszámára, és máris világossá vált, hogy a közértet a rendszámáról nevezte el.

Sörözés, fotózkodás az uniós zászlóval, egymással, felvágás a cd gyűjteménnyel. Búcsúzáskor, még közölte, hogy szereti a magyarokat, főleg minket, de tényleg. Azonban „FUCK, BELA MARKO! FUCK, HIM!” mert ugye korrupt. De ha már itt tartunk, Funarral se ért egyet. Ez a szép, kedves barátaim, mig az angolokkal csak az időjárás az első közös téma. Romániában lehet együtt szidni a politikusokat. Kézfogás, salut, és vissza Bukarestbe. Alant pedig nézzétek efzé fotóit, melyek kiválóan illusztrálják útinaplónkat.