Négy nevelt gyermek, két nevelőszülő, a gyámügy, egy rosszindulatú szomszéd, és a település, amely szinte egy emberként áll egy család mögött. Ők mindannyian egy keserédes majdnem-dráma szereplői.
Szorongás egész éjjel, mert majd reggel jön a Hatóság, és viszi az apróságokat. Szorongás, hogy tudassuk-e a gyermekekkel, hogy holnap este már nem a megszokott környezetben hajtják álomra fejüket, el kell, hogy menjenek azokkal az idegen bácsikkal és nénikkel. Szorongás, hogy mégis miért, hiszen mindent megtettek értük a nevelőszülők..
A Hatóság jött, elemzett, ítélt, mert az a dolga. Ítéletét lobogtatja, benne a baljós időponttal, üzeni, hogy minden, ami a papíron áll, megfellebbezhetetlen. Mit ér a tengernyi játék, az önfeledten táncoló csöppségek, ha egy hatóság tévedhetetlenül húzza össze szemöldökét.
Aztán a rettegett reggelen mégsem történik semmi. A vonal végén a gyámhatóság: Nem, köszönjük, mégsem most megyünk, ekkora médiafelhajtás mellett mi nem tudjuk elvégezni a munkánkat.
A gyermekek mindeközben mosolyognak, pózolnak az objektíveknek, és nem értik, miért lett egy csapásra olyan sok ember az előszobában.
Faragó Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése