Itt volt május elseje /Az 1000. bejegyzés/

Énekszó és tánc megvolt, has-, nép-, kánkán-, és ki tudja, milyen előtagokkal ízlés szerint bővítve, köszönöm, Mariska, kipipálhassuk.

Azt gondolom, hogy minden magyar településre kell legalább egy majorette-csoport. Meg azt is gondolom, hogy a NOX együttes nagyon beletrafált a pedagógusok ízlésébe, hiszen nincs olyan műsortípus, amibe ne férne el ez a kicsit magyaros, kicsit szintetikus műhazaszeretet. (Ezúton gratulálok a menedzsernek.)

Május elsejében az a jó, hogy nem sok köze van bármilyen nemzeti sorstörténéshez, évfordulóhoz; lehet ünnepelni, részegedni, miegymás. A nap már szépen süt, az idő kivirágzik, és ugye a legtöbb magyar mindig a kockázatok nélküli mellékhatásokat szereti - azaz bulizik - magyarul: iszik, ha lehet. Még nem keresi olyan görcsösen az alkalmat, mint az oroszok és az ukránok, de jó úton halad, meg kell mondjuk.

Feltolulnak a régi emlékek, a sör sörnek látszik, a virsli virslinek. A nép, az istenadta nép szórakozni vágyik. Bármit elétolnak, megeszi. Ha ingyen van. Pénzért nem kér kultúrát. Az a baj, hogy lassan ingyen sem azt kap - giccset annál inkább. A szervezők döntenek úgy, hogy ez mindenkinek jó lesz, összekavarodik a kereslet és a kínálat - mindenre van kereslet, amit kínálnak. Kit érdekel, ki van a színpadon - mintha egy szép, magas falat húznánk fel az igények és "nesze, ez van, egyétek!" közé.

Lehet, hogy túl sokat láttam?

Faragó Zoltán